2009. december 21., hétfő

ANAKOKAERT EGYMAST VIGASZTALJATOK


Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök. 14. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt. 15. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. 16. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; 17. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. 18. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel Tesz.I .levele 4:13-18


Olyan vilagban elunk hol a bizonytalansag mindinkabb teret hodit,belso es kulso harcok ragjak a vilag nemzeteit,az egyen pedig mindinkabb kiharcolja a masok karara a maga biztonsagat.Ugyanakkor a bizalmatlansag uralkodik,senki senkiben nem bizik.Ez a halando vilag rohamosan kozeledik a profecia beteljesedese fele"az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. "

Ebben a vilagban Isten egy szent megbizatast adott elhivott nepenek,mely vilagossag kell legyen a sotetsegben:

12. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.Peter I levele 2:12

E vilag jovoje bizonytalan,de Isten gyermekei a nehezsegek, szenvedesek kozepette egymast vigasztaljak.Mert Istennek Ama Lelke lakozik bennuk mely maga a Vigasztalo:

És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. 17. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Janos 14:16-17

Aki vigasztal egyuttal batorit is ,felkarol,remenyseget ad,erosit.

Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10. A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele. 11. Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is.

Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt. Tesz.I levele 5


Isten nepe a vigasztalas szolgalatara hivatott.


Mikent lehetsz a vigasztalas embere?


1.Legy a bizalom embere.Olyankeppen elj hogy ez a mod masoknak batoritast,hitet es remenyseget arasszon.

Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; 4. A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket. 5. Mert a mint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által. 6. De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek. 7. Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.Kor.II levele 1:3-7

Hagyjuk hogy Isten Lelke betoltse szivunket mert csak O tud a vigasztalas embereve tenni.

Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17. Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.


2.Legy az optimizmus embere!


Meg akkor is ha korulottunk egymast valtjak a kulonbozo termeszeti katasztrofak,tudjuk hogy Isten az Aki kezeben tart mindent.Nezzunk a lathatatlanra,egy csodalatos jovore, az orokkevalosagra.

De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. 14. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben Peter II.levele 3:13-14


3.Legy egy olyan edeny mely a vigasztalas balzsamat hordozza.


És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. 17. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad


Amilyen mertekben hagyjuk hogy a Szentlelek betoltse szivunket ,olyan mertekben valunk a vigasztalas embereve.

Wurmbrand testver ekeppen vigasztalta kik szenvedesukben panaszkodtak(Kaliforniaban)

"Adjatok halat Istennek hogy kaliforniai szenvedesben van reszetek .Mert leteznek masfajta szenvedesek is.Indiai szenvedesek ahol a gyermekek megszuletnek ,elnek s jardan halnak meg szegenysegben,van afrikai szenvedes,bortonbeli szenvedes s igy tovabb.Adjatok halat Istennek hogy mint gyermekei vagytok reszese a szenvedesnek.Mert letezik a bun rabsagabani szenvedes, s letezik a pokolbeli szenvedes amiben nekunk nem lesz reszunk"

Mit is jelent gyakorlatilag a vigasztalas?

Hogy felkeress egy oreg testvert s meghallgasd mint egy bolcset, s meggyozd afelol hogy milyen nagy szukseg van meg ra itt a foldon,s az o velemenye mennyire fontos meg.

Vigasztalni nem mindig azt jelenti hogy tanacsot adsz.Hanem hogy vegig hallgatod azt akinek erre eppen szuksege van.Aki tud vigasztalni az tud hallgatni is.Masokat.Es megerto.Egyutterzo.Olyan kevesen vannak akik igazan egyutt tudnak erezni.Legyunk mi azok!

S csak harmadszorra mondhatjuk hogy a vigasztalo a beszed embere.

Igy vigasztalasunk cselekedetekben nyilvanuljon meg.

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal-mondja Janos apostol I levele 3:18-ban.


Isten a vigasztalas Atyja.Legyunk kovetoi ebben is!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése